Két igazán kedves ünnep is közeleg: a Húsvét és az Anyák napja. A Lush, mint mindig, most is gondolt ránk, így hévégén indult a próba.Egyik kedvenc környezettudatos cégem két ajándékcsomaggal is meglepett: egy kifejezetten húsvétra és egy Anyák napjára szánt összeállítással. Összesen nyolc terméket próbáltam ki, és mint eddig, most is teljesen elvarázsoltak ezek a „kegyetlenség mentesen” előállított termékek.
Ahogy azt már megszokhattuk, ezek az újdonságok is teljesen illenek az adott évszakhoz: illatosak, színesek, érdekesek, akár maga a tavasz!
Tojáskeresgélés helyett
A következő termékeket a Lush kifejezetten húsvétra ajánlja, formájuk és színűk abszolút illik az ünnephez. Olyan fürdőgolyók és szappanok ezek, amikkel a gyerekeket remekül rá lehet hangolni arra, hogy már csak néhányat kell aludni és jön a nyuszi! És persze a barátnőnk gyerekeinek is egy remek, ötletes ajándék. A kisfiam imádott ezekkel az illatos fürdőbombákkal játszani, amíg én elkészítettem a vacsorát.
Akik nagyon ragaszkodnak a hagyományokhoz, azoknak itt a megfelelő választás: egy aranytojás fürdőbomba! Igazi divatos, csajos darab, de persze Ábel érdeklődését is rögtön felkeltette: aranyszínű, csillogó és mézes-karamellás illatú! A kádba bedobva meglepődtem, mert nem kezd el rögtön pezsegni. Először elsüllyed, csillámok lepik el a víz felszínét, persze mindezt műanyagmentesen! Nem csak külcsín, de az egész termék környezettudatos: fair trade, minősített bio kakaóvajból készült. Igazi „zöld” kényeztetés! Szóval, igazi MentaTendi!
Brightside
Egy kis segítség, ha kimerültél, elfáradtál, vagy épp sikerült valami és egy kicsit jutalmaznád magad. Én ezekre a szituációkra próbáltam ki ezt az óriási fürdőtömböt, ami maga a vidámság: a színe narancssárgára varázsolta a vizet, citrusos illata pedig egyszerre elbódított és felfrissített. Ízlés dolga, de nekem nagyon bejön a Lush alapvetően minden termékén érezhető intenzív illat.Carrot
A fürdőkollekció legkreatívabb tagja: egy óriási narancssárga répa, melynek minden szeletében egy fehér nyuszi lapul. Nem csak színeik, de összetevőik is különbözőek: a narancsszínű rész hidratáló sárgarépamag-olajjal készült, a fehér pedig bőrpuhító, fair trade kakaóvajjal. Egy szelet több fürdéshez is elég, egész hónapban trópusi gyümölcsöket megszégyenítően illatoztam.
Bunch of Carrots
A nyuszi persze nem maradhat éhesen: egy csokorban három répa van. Ábelnek a Golden Egg mellett ez tetszett a legjobban, annyira ötletes és játékos forma, a gyerekek nagyon szeretik az ilyesmit. Hagytam, hogy kipróbálja: csak néhány kört kell írni vele a fürdővízben, máris ellepte a vizet a hab és az illat. Tipp: Ha a ti gyereketek is olyan makacs, mint az enyém, mert az építő kockából készült várat be kell fejezni fürdés előtt, nos, ilyenkor egy jópofa fürdőbombával simán meggyőzhető, hogy kicsit szünetelhet az építés.