A karácsonyi ünnepkör egyik legismertebb és talán nélkülözhetetlen jelképe a karácsonyfa. A fenyőfa a téli napfordulóhoz kötődő pogány hagyományokban még nem szerepel, azonban a fák és az örökzöldek fontos szimbólumokként voltak jelen.
A téli napforduló idején örökzöld növényekkel díszítették a házakat, hogy elűzzék a hideg tél egyhangúságát. A keresztény világban ezért lettek az örökzöldek az élet és az örökkévalóság szimbólumai.
A karácsonyfát kezdetben almával, dióval, ostyával, mézespogácsa-alakokkal és cukorral díszítették, és csak később vitték be a házba.
Manapság azonban már az sem mindegy, milyen fajta fenyőt viszünk haza. Az egyik nem elég illatos, a másik nagyon potyogtatja a tűleveleit, a harmadik nem elég formás…
A legfontosabb, hogy mindig friss fát keressünk (persze ha földlabdásat veszünk és az ünnepek után visszaültetjük a természetbe, az a legjobb) ! Ha már az árusnál potyog a levele, vagy a tűlevél behajlítva nem egyenesedik vissza, akkor jobb ha másikat választunk.
Közönséges luc:
Általában a legolcsóbb fa, leggyakrabban ezt viszik. Száraz levegőjű lakásban érdemes vízzel töltött karácsonyfatalpba állítani, különben hamar lehullanak a tűlevelei. 1-2,5 cm hosszú levelei négyélűek, megszáradva lepotyognak. Ágai általában ritkábban, lazábban állnak, az ágak hajlékonyak, nem bírják megtartani a díszeket, és a melegben a fenyő nagyon hullatja a tűleveleit. De ennek a fának az illata nagyon kellemes és erős. A meleg szobában a kéregből és a levelekből kipárolgó illóolajak betöltik az egész lakást, kellemes hangulatot alakítva ki, és ebben nincs hozzá hasonló. A londoni és New York-i karácsonyfa mindig egy közönséges lucfenyő, amelyet ezek a városok hagyományosan Norvégiától kapnak ajándékba.
Ezüstfenyő:
Karácsonyfaként tovább bírja, mint a lucfenyő, viszont jóval drágább. Jobban viseli a páraszegény környezetet és a városi levegőt. 2-3 cm hosszú levelei szintén négyélűek és megszáradva lehullanak. Természetes körülmények között is szép, szabályos koronát nevelő növény. Megszáradva nagyon szúrós.
Nordmann jegenyefenyő:
Szép koronája, fényes levelei és tűleveleinek megtartása (a lapos, gyümölcsös illatú, 2-3 cm hosszú levelek a hajtás felső részén félkörben állnak, rászáradnak az ágakra, nem hullanak le) miatt az egyik legdivatosabb karácsonyfa, ennek viszont jócskán el is kérik az árát. A fának eleve szabályos kúpszerűre alakul a koronája, de jellegzetes fenyőillata alig van.
Duglászfenyő:
A lucfenyőhöz hasonló, de tűi sokkal hosszabbak és lágyabbak, megdörzsölve narancsillatúak, megszáradva sem hullanak le. Ritkán találkozhatunk vele az árusoknál.
A hosszú tűlevelű fajták egyik képviselője a
Simafenyő:
5-15cm hosszú tűlevelei ötösével állnak, vékonyak, puhák, selymesek.
Erdei fenyő:
3-7 cm-es tűlevelei kettesével állnak, kékes vagy szürkészöld színűek, közepesen merevek. A rügyek nem gyantásak.
Fekete fenyő:
Illatos, a szobai klímát is jól bírja, de tűlevelei kiszáradva különösen szúrnak. Az egyik legtűrőképesebb fenyőnk: szélsőséges környezeti feltételek közt is elvegetál. Ennek “köszönhető” agresszív terjeszkedése olyan területeken is (főleg homokra telepítették), ahol tájidegen elemként kiszorítja az ottani életközösséget.
Forrás: korkep.sk, balintgazda.hu, szekelyhon.ro