Még a klímaváltozásnál is veszelyesebbnek említik a rovarok pusztulását. Német, holland és brit kutatókból álló csoport majdnem harminc éven keresztül vizsgálta különböző németországi területek rovarvilágát, és igencsak elkeserítő eredmények születtek.
“Az adatok elemzéséből kiderült, hogy a repülő rovarok által termelt biomassza a vizsgált időszakban mintegy 80 százalékkal csökkent. Ez együtt járt a rovarokkal táplálkozó madárfajok – köztük több védett madárfaj – állományának ritkulásával.” ( Biomassza: biológiai eredetű szervesanyag-tömeg, egy biocönózisban vagy biomban, a szárazföldön és vízben található élő és nemrég elhalt szervezetek [növények, állatok, mikroorganizmusok] testtömege. )
“A rovarpusztulás egyik oka a kutatók szerint a nitrogén levegőbe és a vizekbe kerülése. A megfelelő ellenőrzés nélkül kihordott hígtrágyák, a túladagolt műtrágyák, illetve az erősen mérgező növényvédő szerek használata csak tovább fokozza ezt a problémát.”
Az elmúlt 35 évben az olyan gerinctelenek száma, mint a bogarak és a méhek, 45 százalékkal visszaesett.
“A PNAS-ban szereplő kutatás egy vészfelhívás, figyelmeztetés arra, hogy a jelenség sokkal elterjedtebb a vártnál, és rengeteg ökológiai rendszert érint” – hangsúlyozta David Wagner, a University of Connecticut munkatársa a Washington Post lapnak.
A biológusok már az 1970-es évek óta vizsgálják a Puerto Rico területén elterülő esőerdőket is, folyamatosan nyomon követve a rovarok, a rovarevők, a madarak, a békák és hüllők létszámát. Amikor a biológusok 40 évvel később ismét visszatértek, hogy átfogó elemzést készítsenek, megrendítő látvány fogadta őket: az esőerdőt egykor elárasztó lepkefajok egy az egyben eltűntek, ráadásul madarakból is csupán párat sikerült találni. “Határozottan látszik, hogy az egész tápláléklánc úgy omlott össze, akár egy kártyavár.”
A pusztításhoz köze van a klímaváltozásnak is. A rovarok szervezetük ugyanis érzékenyen reagál a környezeti viszonyok legparányibb változására, testükben olyan biokémiai folyamatok indulnak el, amiktől többé nem raknak petéket, nem szaporodnak.
A tápláléklánc összeomlása nem csupán az esőerdőket, hanem hosszú távon mindannyiunk életét érinteni fogja!
Forrás: greenfo.hu, elobolygoblog.hu, nyf.hu, origo.hu, thepermaculturealternative.wordpress.com