MentaTrend Az első női zöldportál

Túl sokat játszik a gyerek?

Ha a szülő otthon folyton azt látja, hogy a gép előtt ül a gyerek általában kétféle reakció lehetséges:
– egyrészt a szülő is elfáradt a munkában és örül, hogy van egy kis csönd és nyugalom
– vagy “pánikba esik”, hogy a gyerek játékfüggő

A “hogyan szoktassuk le erről” helyett jobb ha a “miért is teszi ezt?“-re koncentrálunk, hogy valódi megoldást kaphassunk.
(Függőségről amúgy csak is csak akkor beszélhetünk, ha az adott tevékenység már mindenek előtt prioritást élvez, nem képes lemondani róla az illető és ez gátolja a mindennapi életvitelt.) Az pedig, hogy a gyerek szívesebben játszik, mint pl. tanul vagy takarít, szinte természetes, az életkor velejárója. A kérdés inkább az, hogy miért a virtuális térben játszik, ahelyett h az udvaron lenne a barátaival.

Edward L. Deci és Richard Ryan öndeterminációs elmélete (self determination theory – SDT) a kétezres évekre széleskörűen elfogadott elméleti keret annak megmutatására, hogy mi motiválja az embereket, az univerzális emberi szükségleteket veszi alapul. Azt állítja, hogy az embernek három veleszületett pszichológiai szükséglete van: a kompetencia, az autonómia és a kötődés. Amikor ezek teljesülnek, akkor vagyunk motiváltak, produktívak és boldogok. Az embernek veleszületett, belső motivációja az, hogy ügyes legyen valamiben és fejlődjön; önmagát irányítsa; és kapcsolatban legyen másokkal. Amikor ez a motiváció felszabadul, az ember többre képes és teljesebb életet él.

Az iskola megszabott tanórái és a korlátozott szünetei nem túlzottan kedveznek az előbbiek kiteljesedésének. A gyereknek a szabályok követéséhez kell alkalmazkodnia, és mások mondják meg neki mikor mit tegyen.
Ezzel szemben a játékban megélhetik a kompetenciát. Gyűlik az erejük, gyűlnek a pontjaik, egyre feljebb jutnak. A játék teret ad a kísérletezésnek: új stratégiát, új pályát próbálhat ki, azt a döntést hozhatja meg, amit éppen szeretne. A kapcsolódás is megvan, hisz a játszótársak csetelnek egymással a virtuális környezetben.

Az adott játék képzeletbeli világában a gyerekek könnyebben találkoznak hozzájuk hasonlókkal, akiket pont az érdekli mint őket. Ráadásul a mai trendek is az újabb és újabb digitális eszközöket hirdetik, a reklámok világa jobban befolyásolhat minket, mint gondolnánk.

Mit tegyen a szülő?
Érdemes a való életben olyan programokat, lehetőségeket adni a gyereknek, ahol kielégítheti kompetencia-, autonómia- és kapcsolódásigényét. A szülő jobb ha nyitott és érdeklődő a gyerek játéka iránt, mint ha egyszerűen eltiltja tőle. Nézze, ahogy csinálja, kérje, hogy tanítsa meg, engedje meg neki, hogy mester legyen valamiben. Jobb legyen a szülőnél.
“Lehet őszintének lenni abban is, hogy néha mi, felnőttek is megtapasztaljuk a túlzott technológiahasználat negatívumait. Ha a gyerekek azt látják, hogy a szülő az ő csapatukban van, és nem megfosztani igyekszik őket a szórakozástól, hanem perspektívába, helyes arányokba rendezni a dolgokat, akkor a kapcsolat meg fog változni, és jóval nagyobb lesz a szülői ráhatás, mint azt korábban remélni mertük volna.”

Forrás: divany.hu, wikipedia.org